Készült: 2016-02-15
Módosítás: 2023-04-19

Emberi jogok és alkotmányosság

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) címzetes egyetemi tanára és Dr. Törő Csaba, Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) dékánja kezdeményezésére, az Alkotmánybíróság és a KRE ÁJK közös szervezésében tudományos konferenciát tartottak Emberi jogok és Alkotmányosság címmel, 2015. április 16-án, 9 órai kezdettel a Református Zsinati Székházban. 
A konferencia célja az volt, hogy az Alkotmánybíróság és a hagyományos jogászi hivatásrendek oldaláról mutassa be az emberi jogok érvényesülésének egyes kérdéseit.

Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora köszöntőjében kiemelte: a mai konferencia szervezése is azt példázza, hogy az egyetem gyakorlatias és sokoldalú jogi képzést nyújt. 
A konferenciát a rendezvény fővédnöke, Dr. Trócsányi Lászlóigazságügyi miniszter nyitotta meg. Megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mai konferencia egy újabb lehetőséget nyújt az együttgondolkodásra.  Továbbá aggodalmának adott hangot a tömegtájékoztatás által generált féligazságok miatt, amelyek - mint folytatta - hosszútávon tartós félrevezetéshez vezethetnek. Miniszter úr feltette a kérdést, hogy van-e, és mit jelent társadalmunk számára az erkölcsi minimum kérdésköre, emellett hogyan oldható fel az univerzális emberi jogok és a kulturális identitáshoz való jog ellentéte. Záró gondolatában megjegyezte, hogy a mai nap a holokauszt magyar áldozatainak az emléknapja, ezért lényeges elgondolkodni a felelősségvállalás fogalmáról is: „A magyar alkotmányosságban megvan az erő ahhoz, hogy elkerüljük az olyan tragédiát, amire most emlékezünk.”
 
A konferencián a továbbiakban az ügyvédi és az ügyészi hivatásrendek jeles képviselői mellett többek között előadást tartott Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Miskolczi Barna miniszteri biztos, Dr. Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos, közjogi legfőbb ügyész helyettes, a KRE címzetes egyetemi tanára.

Meghívó

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont