A vállalkozói felelősség büntetőjogi vonatkozásai

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete és Dr. Újhelyi Bence ügyvéd közös szervezésében, - a tavaly elindított nagy sikerű rendezvénysorozat második állomásaként - ismét teltházas konferenciára került sor 2017. május 18-án a Zsinati díszteremben „A vállalkozói felelősség büntetőjogi vonatkozásai” címmel. A rendezvény apropója a Magyarországon is ismertté vált gazdasági bűnözés, mely évente 100 milliárdos vagyoni hátrányt okoz az egyes személyeknek, illetve a költségvetésnek. A vállalkozásokon keresztül megvalósuló bűncselekményekre jellemző, hogy egy részük kikerült a morális alapon elítélt bűncselekmények köréből, illetve hogy nagyfokú látencia, „intellektualizálódás” és sok esetben szervezettség jellemzi. A konferencia célja a vállalkozói büntetőjogi felelősség és a vállalkozók által elkövetett bűncselekmények hazai és nemzetközi, elméleti és gyakorlati kérdéseinek összevetése, vizsgálata volt. Mind az elmélet, mind a gyakorlat területéről kimagasló szakemberek előadását hallhatták az érdeklődők. A konferencián elhangzott előadásokból az egyetem tervezi utókiadvány megjelentetését.
A konferenciáról készült videofelvétel
A vállalkozói felelősség büntetőjogi vonatkozásai című kiadvány elektronikus változata

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont