Közjogi Tudományos Diákkör ülés

Kedves Oktató és Hallgató Kollégák!

Az első Közjogi Tudományos Diákkör ülésének programja az lesz, hogy meghallgatjuk az idei Állam- és Jogtudományi OTDK-n közjogi témakörben induló hallgatóink előadását, hallgatói opponensek bevonásával. Így a kari főpróba (március 30.) előtt lesz még egy lehetőség a hallgatóknak a gyakorlásra.

Ennek időpontja 2023. március 3. (péntek) délelőtt 9:00 órától lesz, a helyszín pedig a Károlyi – Csekonics Palota Szivarszobája (Rektori Hivatal, Múzeum u. 17.).

Ezúton meghívunk mindenkit, hogy vegyen részt ezen az alkalmon, ahol lesz lehetőség konstruktív észrevételek megtételére, továbbá a versenyzőknek nagy szükségük van a bátorító támogatásra. Ezúton is köszönjük azoknak a hallgatóknak, akik vállalták az opponensi feladatot.

A TDK keretében 7 előadást és opponenciát hallgatunk meg.

Szeretettel várunk mindenkit!

Üdvözlettel,

Dr. habil. Köbel Szilvia, PhD
rektori főtanácsadó, Rektori Kabinet
intézetvezető, Közjogi Intézet
tanszékvezető-helyettes, egyetemi docens, Alkotmányjogi és Egyházjogi Tanszék

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont