XXIII. Jogász Doktorandusz Országos Konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 2022. május 27-én Prof. Dr. Jakab Éva egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője szervezésében Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozót tartott, amelynek helyszíne a Károlyi-Csekonics-palota volt. A rendezvény Prof. Dr. Veress Emőd az Államosítás és reprivatizáció: református egyházi iskolák sorsa Erdélyben című plenáris előadásával kezdődött. Ezt követően a doktoranduszoknak lehetőségük nyílt arra, hogy legfrissebb kutatási eredményeiket bemutathassák. A konferenciára az ország valamennyi Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának PhD hallgatója jelentkezhetett, összesen 44 hallgató regisztrált.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor úr nyitotta meg a konferenciát, majd Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes úr megnyitó beszédében hangsúlyozta az ÁJK köszönetét azért, hogy az Igazságügyi Minisztérium évek óta támogatja a KRE ÁJK jogászképzés színvonalának emelését célzó programjait. Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter dékán úr köszönetet mondott a doktori iskolának, hogy évek óta nagy gondot fordít a doktorandusz konferenciák megszervezésére. Prof. Dr. Jakab Éva, a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője kiemelte a nagy érdeklődést, amely feltétlen bizonyítéka a Karon végzett magas színvonalú tudományos munkának, a kutatás lehetőségének, a fiatal tehetségek támogatásának.

A prezentációk Államtudományok, Civilisztika, Bűnügyi tudományok, Jogelmélet és Jogtörténet és Munkajog és szociális jog szekcióban hangzottak el, amely szekciókat Prof. Dr. Rixer Ádám, Dr. habil. Boóc Ádám, Prof. Dr. Szabó Imre, Prof. Dr. Domokos Andrea, Prof. Dr. Jakab Éva és Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér vezették. A szekcióvezetők szakmailag igyekeztek segítséget nyújtani a hallgatóknak. Köszönet illeti őket munkájukért.

A kötetben való megjelentetésre 32 hallgató nyújtotta be tanulmányát. Köszönet illeti a lektorokat munkájukért, akik szakértő szemmel olvasták az előadások írott változatát, s legjobb tudásuk szerint tettek javaslatokat a szövegek pontosítására, javítására, – szükség esetén – kiegészítésére.

A kötet megjelenését az Igazságügyi Minisztérium IX-SZ/601/2021. számú pályázati támogatása tette lehetővé. Köszönjük az Igazságügyi Minisztérium évek óta tartó segítségét, amely rendszeres publikációs lehetőséget biztosít a tudományos pályájuk elején lévő kutatók számára.

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont