„Betű és lélek – Jog és Jogtudomány a kereszténység nézőpontjából”

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Keresztény Jogakadémia közös szervezésében került sor a Betű és Lélek – Jog és jogtudomány a kereszténység nézőpontjából című konferenciára. Az egyetem bölcsészkarának Buda Béla díszterme adott otthont a rendezvénynek, amelynek fókuszában a jog és a kereszténység kapcsolata és a jogászság keresztény értelmezése volt. Dr. Badacsonyi Zoltán a Keresztény Jogakadémia szakmai vezetője köszöntőjében hangsúlyozta a Jogakadémia elsődleges célját, amelyen nem más, mint egybegyűjteni a keresztény jogászokat. A címre utalva reményét fejezte ki, hogy a Szentírásban szembeállított fogalmak, betű vagy Lélek valamiképpen harmóniába tudnak kerülni a keresztyén jogászok életében, akik ugyan a betű emberi, de a Lélek szolgálói. Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, a Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely vezetője a konferencia társszervezőjeként bevezetőjében utalt a nagy reformátorra, akiben ugyancsak egy keresztyén jogászt tisztelhetünk, noha az utókor inkább a teológust őrizte meg emlékezetében. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy a jogrendszer egészében megjelenjenek a keresztyén elvek, válaszok, különösképpen az olyan területeken, mint például a szociális gondoskodás. Dr. Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke és a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője felidézte a látható világ sokféle terheltségét és reményét fejezte ki, hogy a konferencia is hozzájárul majd ahhoz, hogy a keresztény válaszok megszülessenek.

Az igazságügyi miniszter köszöntését Dr. Sereg Péter hozta el a konferenciára, aki emellett érdekes előadást tartott az Eperjesi-Miskolci Evangélikus Jogakadémia történetéről és a korabeli jogászéletről.

A konferencián felszólaltak a Keresztény Jogakadémia Jog és jogtudomány a kereszténység nézőpontjából című pályázatán színvonalas pályaművet benyújtók, akik a kereszténység és a jog szerteágazó kapcsolatrendszerének egy-egy szeletét mutatták be. Hallhattunk új keresztény jogintézményekre vonatkozó javaslatokat, a fenyegetett vallásszabadság különböző aspektusairól, a családi élet, a gyermekvédelem keresztény jogi hangsúlyairól és számtalan olyan kérdésről, amelyek ebben az összefüggésben csak felmerülhetnek.

A konferencián felszólalt Dr. habil. Birher Nádor tanszékvezető egyetemi docens, Prof. Dr. Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, és Dr. Keszthelyi Zsolt, a Magyarországi Református Egyház jogi Osztályának vezetője is. A jogi norma, a vallás és az erkölcs soha aktualitását nem veszítő kérdései, a teremtésvédelem alapjogi vonatozásai, vagy a kálvini jogszemlélet és a református alkotmány módosításának koncepciója mind olyan témának bizonyultak, amelyek joggal keltették fel a hallgatók figyelmét.

A konferencia zárszavában Dr. Badacsonyi Zoltán kifejezte örömét a személyes találkozásért és köszönetet mondott az egyetem vezetésének a lehetőségért. Az alkalmat a jövendő első zsengéjének nevezte és mindenkit arra hívott fel, hogy folytassák a jog és a keresztyénég párbeszédét, a közös pontok keresését és az ellentétek feloldását.

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont