MOKK ösztöndíj joghallgatók részére

Az idei évben is kiírásra kerül a Magyar Országos Közjegyző Kamara által alapított ösztöndíj, amelyre bármelyik magyarországi székhelyű egyetem állam- és jogtudományi karának jogász szakos, nappali tagozatos egyetemi hallgatója pályázatot nyújthat be.

Az ösztöndíjban tanévenként öt hallgató részesülhet pályázat alapján. Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni.

Az ösztöndíj összege félévenként nettó 150 ezer forint, mely a félév 5 hónapjára havonta egyenlő részletekben kerül folyósításra.

A pályázat elbírálását a MOKKK Oktatási Bizottságának javaslatának figyelembevételével a MOKK Elnöksége végzi, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által adományozható ösztöndíjról szóló 6/2021. (VI. 7.) MOKK szabályzatban foglaltak szerint.

Pályázni egy űrlap megfelelő kitöltésével lehet. A pályázathoz mellékelni kell a Tanulmányi Osztály által kiállított hallgatói jogviszony igazolást, a Tanulmányi Osztály által kiállított kreditigazolást, továbbá az érintett két félév tanulmányi átlagára vonatkozó igazolást, vagy a leckekönyv személyi részének és az érintett két félévre vonatkozó eredmények egyszerű másolatát, továbbá a pályázatban foglaltakat igazoló okiratokat.

A pályázatot a 2021/2022-es tanévre vonatkozóan 2021. augusztus 31. napjáig lehet benyújtani.

Pályázati űrlap
Szabályzatok

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont