Pályázati kiírás – „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban”

Örömmel értesítjük, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén immár 22. alkalommal hirdeti meg a „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” című országos tanulmányi versenyét. Hivatalunk a hallgatók minél szélesebb körének biztosítani kívánja a versenyen való részvétel lehetőségét, így mind az alapképzésben (osztatlan/BSc/BA), mind a mesterképzésben (MSc/MA) résztvevő egyetemi-főiskolai hallgatók számára lehetővé teszi pályamunka benyújtását összesen 22 – jogi és gazdasági – témakörben.

 

Részvételi feltételek
A versenyre egyetemek és főiskolák nappali tagozatos alap- vagy mesterképzésében (osztatlan képzés, BSc/BA/MSc/MA képzés) részt vevő hallgatók magyar nyelvű pályázatait várjuk. A verseny ily módon értett "zártkörűségének" biztosítása érdekében azt kérjük a hallgatóktól, hogy hallgatói jogviszonyukról igazolást nyújtsanak be. Azon hallgatók pályázhatnak, akik a 2020/2021-es egyetemi tanév II. szemeszterében aktív, nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
Lehetőség van arra, hogy legfeljebb két – a fenti feltételeknek megfelelő – hallgató közös pályamunkát adjon be. Ebben az esetben (helyezés esetén) a pályadíj fele-fele arányban illeti meg őket.
A pályamunkát, dolgozatot írók számára – a mindenkori járványügyi helyzetnek megfelelően – biztosítjuk a GVH könyvtárának használatát. Időpontot egyeztetni Rutkai Ágnes könyvtárossal a (1) 472-8992-es telefonszámon lehet.
A versenyen a GVH munkatársainak közeli hozzátartozói  nem indulhatnak.

Leadási határidő: 2021. július 23. (postai bélyegző szerint)
Eredményhirdetés: várhatóan 2021 szeptemberében

A versenyen való részvétel feltételeivel kapcsolatban a GVH-tól további felvilágosítás írásban, a versenykultura@gvh.hu címen kérhető.

A Pályázat teljes felhívása itt tekinthető meg.

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont