Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem minden évben megszervezi a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Idén erre május 10-én került sor, immár 22. alkalommal. A PTDK célja a Kárpát-medencében élő egyetemi hallgatók tudományos kutatási tevékenységének támogatása és fellendítése, a tantervi képzésnél magasabb szintű, tudományos igényű tevékenység ösztönzése.
Ezen a külföldi megmérettetésen a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara már harmadszor vett részt, ebben a tanévben négy hallgató versenyzett. A hallgatók és felkészítő tanáraik, valamint a dolgozatok témái és az elért eredmény olvasható, az alábbiakban:

Forján Rebeka (II. évfolyam, joghallgató), aki elnyerte a II. helyezést a szekciójában
Dolgozat címe: Az emberkereskedelem fiatalkorú áldozatai
Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea (Társadalomtudományi 2. szekció)

Hegedüs Zoltán (II. évfolyam, joghallgató):
A dolgozat címe: A jog megismerhetősége
Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea (Társadalomtudományi 2. szekció)

Rácz Márk (V. évfolyam, joghallgató):
A dolgozat címe: A marxizmus-leninizmus oktatásának jogi szabályozása 1950-1989 között Konzulens: Dr. habil Birher Nándor (Társadalomtudományi 2. szekció)

Preku Franciska (II. évfolyam, Nemzetközi tanulmányok szakos hallgató):
A dolgozat címe: Európa 2020 stratégia keretein belül megvalósuló városfejlesztés Magyarországon
Konzulens: Dr. Zakar Andrea (Társadalomtudományi 1. szekció)

Köszönjük a hallgatóknak és a felkészítő tanároknak a munkájukat, valamint gratulálunk a részvételhez és a szép eredményhez. Reméljük, hogy a következő években is szép számú hallgatói részvételről és eredményes szereplésről számolhatunk be a Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia kapcsán.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont