A Jogakadémia kötetének bemutatója Kecskeméten

Igazán felemelő ünnepség keretében valósult meg A Kecskeméti Református Jogakadémia története című kötet bemutatója április 17-én Kecskeméten, a Református Újkollégium Dísztermében.

Köszöntőjében Prof. Dr. Zsengellér József rektorhelyettes konkrétan is utalt az 1874-es kultuszminiszteri rendelkezésre, amelynek nyomán a kecskeméti tanintézet Jogakadémia lett. Itt kezdődik a Jogakadémia különleges története – mint mondta. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a város hűsége és kitartása a fenntartás terén, talán egyedinek is mondható. Miként az a felekezeti nyitottság is, hogy mind a hallgatók, mind a tanári kar tagjai között megtaláljuk a történelmi egyházak tagjait. „De úttörő szerep volt az is, hogy a jogakadémiák között szinte elsőként jelentek meg a női hallgatók Kecskeméten. Az 1919/20-as tanévre beiratkozó három hölgy egyikének a neve Zsengellér Margit volt…” A továbbiakban – a személyes vonalon maradva elmondta, hogy nagyapja és dédapja is a Jogakadémián tanult. Beszédében méltatta a szerzőket – Homicskó Árpádot, Nánási Lászlót, Stipta Istvánt és Törő Csabát –, valamint köszönetet mondott az Igazságügyi Minisztérium támogatásáért, amely lehetővé tette a kutatást, illetve a kötet megjelenését. „Akár vissza, akár előre tekintünk, a hála és a reménység Istenhez fordít minket, akinél teljes igazság van!” – zárta szavait a rektorhelyettes.

Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter megtisztelte jelenlétével a kecskeméti bemutatót is, s családi kötődések említésével kezdte köszöntő szavait. A miniszter hangsúlyozta, hogy gazdag múltunk van, amit fel kell fedeznünk, meg kell jelenítenünk. A jogászképzés vonatkozásában – az egész Kárpát-medencében. A miniszter aláhúzta, hogy a magyar jogi oktatásnak nagyon fontos hagyományai vannak, amit nem elég megismerni, tovább kell azt adni. Ezért is jelentős az a munka – mint mondta, amit a kecskeméti Jogakadémia történetének kutatói tettek le az asztalunkra.
Megnyitó beszédében Dr. Homicskó Árpád nemzetközi és tudományos dékánhelyettes – a kötet egyik szerkesztője és szerzője – így summázta a kutatói munkát: „Örvendezéssel és alázattal szolgáltunk, megtapasztalva a 100. Zsoltár ígéretét: Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! – Van hát miért hálát adnunk, hiszen olyan területet kutattunk, olyan történetet írtunk meg, amely egyházi és tudományos szempontból, de az egyetemes magyar történelemben is méltó helyére teszi az egykori Kecskeméti Református Jogakadémiát, annak tanárait és hallgatóit.” Hangsúlyosan szólt Kálvinról, aki mindenekelőtt jogi tanulmányokat folytatott, s éppen a jog precíz és szabályozott rendszerének ismerete nélkül, nem adhatta volna kezünkbe fő művét, a keresztyén egyház rendszerét – az Institutiót. A szerzőknek az is szándékában állt – mint mondta, hogy a kötetben megjelenjenek a korabeli tudományos és oktatási értékek, a tanárok életútjai, a fenntartó Református Egyházközség, a Dunamelléki Egyházkerület és a város közös küzdelme, a működés érdekében. „Szolgálat volt ez, nemzedékről-nemzedékre!” A személyesség jegyében, Homicskó dékánhelyettes is említett családi vonatkozást – Dr. Kosztin Árpádra, nagyapjára, a római jog tudósára emlékezett.
Meleg Vilmos nagyváradi színművész Reményik Sándor: Templom és iskola című versét szavalta el, majd Dr. Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész szólt az ünneplő közösséghez, összefoglalóan is a kutatás egészéről. Hangsúlyozta, hogy a múltat nem öncélúan kell ismerni és kutatni, hanem azért, hogy megérthessük azt, ami a jelenben történik.
A kötet szerzői kerekasztal-beszélgetésen adtak számot a saját kutatási területükről – nagy érdeklődéssel kísérve, a jelenlévők részéről.
Ezt követően, Prof. Dr. Trócsányi László miniszter a közönség soraiból szólította Dr. Török István egykori jogakadémiai hallgatót, ny. kancellárt – elismerő szavakkal méltatva munkáját, pályafutását.
Dr. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes mondott Zárszót. Nyitányként Ásvai Jókai Móricot (Jókai Mórt) említette, aki szintén a Jogakadémia hallgatója volt… Kiemelte, hogy minden felsőoktatási intézménynek tisztában kell lennie a hagyományaival, hiszen csak így lehet jövőt építeni. A múltba nézés után, a Károli Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jelenéről szólt, az oktatás mai rendjéről, a képzési lehetőségekről. A kecskeméti Jogakadémiához hasonlóan, Jogtudományi karunk is nagy hangsúlyt helyez a gyakorlati képzésre, mindazon által, a tudományos disciplinák művelése is kellő teret kap – mondta Szuchy dékánhelyettes.
Nt. Varga Nándor igazgatótanácsi elnök által, a köszöneté volt az utolsó szó: Kecskemét református oktatás-története 455 éves, ebbe illeszkedik bele az egykori Jogakadémia, s ez alkalommal erre emlékeztünk, méltóképpen…
A Jogakadémia kötetének kecskeméti bemutatóján is megtapasztaltuk Széchenyi szavainak valóságát, ahogyan Homicskó dékánhelyettes idézte:
„Azokért élünk, akiket szeretünk. Azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért, s jóért, amit tehetünk, s közben eleinkre emlékezünk!”

A Kecskeméti Református Jogakadémia története című kötet megjelenése kapcsán, a reformatus.hu honlapon olvasható hosszabb interjú, Dr. Homicskó Árpád dékánhelyettessel.
Az interjú ITT elérhető.

Meghívó

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont