Károlis díjazottak az Ügyészség Napján

2018. június 12-én került megrendezésre az ügyészi szervezet legfontosabb ünnepe, az Ügyészség Napja, amely az immáron 147 éve elfogadott első ügyészi törvény előtti tisztelgés jeles napja.

Az Igazságügyi Palota dísztermében megtartott ünnepségen Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész mellett beszédet mondott Ladislav Hamran, az EUROJUST elnöke, az Ügyészség Napjának díszvendége is.

Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész az esemény keretében elismeréseket, valamint a Kozma Sándor Tudományos Pályázat pályadíjait is átadta. Karunk a Kozma Sándor Tudományos Pályázaton sikeresen szerepelt, ugyanis díjat nyert dr. Havasi Sára frissen végzett, volt jogász szakos hallgató és Dr. Garai Renáta doktorandusz.

dr. Havasi Sára joghallgatói tagozaton, büntetés-végrehajtási jogi kategóriában 1. helyezést ért el.
Nyertes dolgozatának címe: Az ügyészség szerepe a fogvatartottakkal való törvényes bánásmód biztosításában, figyelemmel a technológiai vívmányok által kínált lehetőségekre
A dolgozat konzulense: Prof. Dr. Domokos Andrea, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője

Dr. Garai Renáta doktorandusz általános tagozaton, büntetőjogi területen 2. helyezést ért el.
Témavezetője: Prof. Dr. Domokos Andrea, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont